2021.10.11

Nagy a baj: nyolcmillió ember él balesetbiztosítás nélkül

Ma Magyarországon az emberek mindössze 15-20 százaléka rendelkezik valamilyen balesetbiztosítási védelemmel, ami eltörpül a nyugat-európai országokban tapasztalható, akár 60-80 százalékot is elérő arányokhoz.

Balesetbiztosítást igen eltérő térítési limitekkel lehet kötni. A megfelelő védelem alsó határának azt tekinthetjük, ha a haláleseti és a rokkantsági térítés szintje eléri a 10 millió forintot. Ezt a fedezetet egy négytagú család esetén is elérhető már havi 5-6 ezer forintért, így a balesetbiztosításon nem érdemes spórolni – különösen akkor nem, ha az adott család nem rendelkezik komolyabb vészhelyzeti tartalékokkal.

A térítések köre jelentősen eltérő lehet az egyes konstrukcióknál. Előfordul, hogy csupán a hagyományos értelemben vett sérülésekre fizet a biztosító, másutt például speciális sportsérülések is szerepelnek a fedezeti körben. Fontos elem a kapcsolódó kórházi térítés, és kiemelt szempont lehet az is, hogy a biztosítás keresőképtelenség esetén fizet-e egyösszegű térítést: ennek ajánlott mértéke a nettó fizetés minimum egy-másfél havi összege.

A rokkantsági térítésre érdemes figyelni

„Különösen érdemes figyelni a rokkantsági térítések százalékos arányára – mutat rá Molnár Marcell, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) személybiztosítási szekciójának vezetője. - Egyes társaságok bizonyos módozatai csak magas, 40-50 százalékos mértéktől térítenek, más biztosítások esetén már akár 1-2 százalékos mértékű károsodás esetén is kaphatunk kártérítést.”

A kedvezőtlenre forduló időjárás, a vizes, sáros útfelületek, a romló látási viszonyok, illetve a nyomasztó időjárás okozta dekoncentráció is okozhatja, hogy a biztosítói statisztikák szerint az október-novemberi időszakban az éves átlagnál 15-20 százalékkal gyakoribbak a közlekedési balesetek. Nem csupán a gépjárművek, hanem az ilyenkor még használatban tartott kerékpárok, rollerek vezetői, illetve a gyalogosok is gyakrabban szenvednek kisebb-nagyobb sérülésekkel járó baleseteket.

Bár a balesetekről legtöbbször a közlekedés során vagy bizonyos munkahelyeken elszenvedett sérülések jutnak a eszünkbe, a biztosítói statisztikák szerint a balesetbiztosítási térítések felét a háztartási balesetekre fizetik ki. A KSH adatai azt mutatják, hogy míg közlekedési balesetben tavaly 460-an haltak meg, addig háztartási balesetekben 1557-en vesztették életüket. A legtöbb otthoni balesetet esések, zuhanások, égési, valamint szúrós tárgyak által okozott sérülések okozzák.

Nem elég a kiegészítő biztosítás

Noha számos gépjármű- lakás- vagy bankkártyabiztosítás kiegészítő elemként tartalmaz balesetbiztosítást, ezek többsége csak minimális, névleges térítést nyújt, a térítési limitek meg sem közelítik a 10 millió forintos szintet. Ezért ezek megléte mellett is érdemes önálló balesetbiztosítást kötni, baleset esetén ugyanis a különféle balesetbiztosítások térítései összeadódnak.

A balesetbiztosítások a legkülönfélébb élethelyzetben nyújthatnak segítséget: éppúgy lehet egy fiatal első önállóan megkötött biztosítása, mint egy baj esetére 50-100 millió forintos fedezetet kínáló konstrukció egy vállalkozó számára. De megteremtheti például a várólistát kikerülő privát műtét fedezetét is annak az idős embernek, aki baleset miatt szorul rá például egy csípőprotézis-műtétre. Egy 20 millió forintos térítés elegendő tőkét jelent egy megrokkanás esetén ahhoz, hogy a kedvezményezett 25 éven át havi nettó 100 ezer forintos járadékot élvezhessen, ami 20 százalékkal magasabb összeg, mint a tavaly kifizetett rokkantsági járadékok átlaga.

A balesetbiztosítások igen rugalmasan személyre szabhatók, a számos biztosítótársaság által kínált verzió és az ezekhez választható opciók áttekintéséhez és kiválasztásához célszerű független, szakértő alkuszok segítségét igénybe venni.

forrás: napi.hu

CLB TIPP: Kalkulátorunkban könnyen összehasonlíthatja a balesetbiztosítási ajánlatokat:
Balesetbiztosítás ajánlatok>>

Biztosítás fajta: 

  • Életbiztosítás
Felkavarhatja a TKM a unit-linked biztosítások piacát
2010 május 12.
Kategória:
Életbiztosítás

Felkavarhatja a TKM a unit-linked biztosítások piacát

Megnőhet a hosszabb futamidejű, befektetésekhez kötött (unit linked) életbiztosítások iránti kereslet, miután ezek teljes költség mutatója (TKM), amelyet január elejétől közöl a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) honlapján, a hosszabb futamidőre alacsonyabb, mint a rövidebb idejű termékeké - állítja az Aviva biztosító az MTI-hez eljuttatott közleményében.

A biztosítók még múlt évben határozták el, hogy az unit linked termékeiknél közzéteszik azok költségeit. A TKM azt mutatja meg, hogy mekkora hozamot kell elérnie a biztosítónak ahhoz, hogy a biztosított a pénzénél maradjon.

A közleményben ismertetett példában a 3 százalékos TKM mellett elért 5 százalék hozam alapján a biztosított befektetése 2 százalékkal nő, ha a hozam csak 1 százalék, akkor a biztosítási befektetésén 2 százalékot veszít, hiszen a biztosító mindenképpen levon tőle 3 százalékot.

A biztosítók által kidolgozott TKM egy 35 éves férfi életbiztosításának költségeit mutatja. Az egyszeri díjas unit linked biztosításoknál 5, 10 és 20 évre, míg a folyamatos díjasokra 10, 15, és 20 évre kell elvégezni a számítást.

Az előbbieknél 1 millió 287 ezer forint a számítás alapja, míg a folyamatos díjasoknál évi 232 ezer forint befizetést kell alapul venni. A MABISZ honlapján található táblázat futamidőnként adja meg a TKM-et, az alapadatok szerint elvégezve a számítást.

Minden futamidőnél tól-ig szerepel a teljes költség mutató, az alapkezelési díjaktól, a biztosítási módozatokba beépített kockázatoktól, illetve a kezdeti díjaktól függően. A futamidő növekedésével a költségmutató csökken.

Forrás: Profitline.hu

 

Kifizetődő az öngyilkosság? - A szépségkirálynők a leginkább veszélyeztetettek
2010 május 12.
Kategória:
Életbiztosítás

Kifizetődő az öngyilkosság?

A szépségkirálynők a leginkább veszélyeztetettek

Egy, a szépségkirálynők életét összegző vizsgálat szerint: a szépségiparban dolgozó nők különösen veszélyeztetettek akkor, ha öngyilkosságról van szó.  Nekik érdemes biztosítást kötni erre az esetre is. Ugyanakkor Magyarországon, a hitel felvevők 35-40%-a köt életbiztosítást a lakáshiteleik mellé, ami öngyilkosság esetén is fizet.

Ma már öngyilkossági szándékkal is köthet bárki biztosítást, ezrekben mérhető azok száma, akik ezt a lehetséges halál okot is bekalkulálták. Míg korábban ez az esemény kizáró tétel volt a kifizetésnél, mára szinte valamennyi életbiztosítást kínáló szolgáltató is bevette csomagjába. Fontos kitétel azonban, hogy legalább két év teljen el a szerződéskötés és a halál, adott esetben az öngyilkosság között. – olvasható az egyik hazai biztosítási alkusz cég közleményében, amely 25 magyar biztosító ajánlatait vizsgálta. 

Az életbiztosítással rendelkező ügyfelek többsége hitelfelvételhez, s annak mértékéig, kényszerből köt életbiztosítást, ám a többféle csomagból egyre többen választanak olyat, amiben az öngyilkossággal, mint biztosítási eseménnyel is számol az ügyfél és a szolgáltató is – tudtuk meg Németh Pétertől, a CLB Független Biztosítási Alkusz igazgatójától.

Az alkusz cég a 25 legnagyobb biztosítóval áll közvetlen kapcsolatban, közülük tizenháromnak van életbiztosítási csomagja, s ezeknek része az önkezűség is, mint halál ok. Az alkusz honlapján lehetőség van több életbiztosítást online összehasonlítani és a kiválasztottat meg is kötni. Az életbiztosítási szerződések megkötéséhez csak kivételesen magas, átlagosan 10 millió forint feletti – egyébként biztosítónként változó – értékhez kérik az ügyfél egészségi állapotáról szóló orvosi igazolást, de pszichológiai vizsgálatra még ritka esetben sem köteleznek senkit. Vagyis, a szerződéskötéskor egyáltalán nem derül ki, ha valaki a saját élete árán akarja pénzhez juttatni majd az általa megjelölt kedvezményezettet.

A pénzszerzésnek azonban nem ez a leggyorsabb módja, a szerződéskötés és az öngyilkosság között minimum két évnek kell eltelnie, s a szerződésnek természetesen a halál bekövetkeztekor is érvényesnek kell lennie. A biztosító a haláleset után annyit fizet – a szükséges dokumentumok bemutatását követő 15 napon belül -, amekkora értékre kötötte az ügyfél az életbiztosítását.  

Pszichológusok egyébként felhívják a figyelmet arra, hogy a szépségiparban tevékenykedő lányok különösen a veszélyeztetettek körébe tartoznak, ha öngyilkosságról van szó. Jó példa erre, a magyar Molnár Csilla Andrea, az  1985-ös Magyarország szépe, aki 17 éves korában követett el öngyilkosságot. Hasonlóan tragikus története az angol Carolin Pické esete, akit 1986-ban, 22 évesen választottak a legszebb nővé, a királynő nem igazán tudta elviselni a sikereket és az öregedést sem. 36 éves korában öngyilkos lett. Legalább ilyen elszomorító Nafisha Joseph, aki 1997-ben 19 évesen nyerte meg a Miss India versenyt. Párkapcsolati problémái miatt azonban 2004-ben ő is saját maga vetett véget életének.  Kísértetiesen hasonló események zajlottak le a Fülöp-szigeteken, ahol Maria Theresa Carlson  26 évesen lett az ország szépe. 48 éves korában az után lett öngyilkos, hogy összeházasodott egy helyi politikussal. 2008-ban lett öngyilkos Sahar Daftary, a 24 éves modell, akit korábban  Ázsia legszebb arcának választottak. Ő közel 50 méter magasról ugrott le, önszántából.

A királynők mellett, a szépségipar más hírességei is „veszélyben” vannak. Jó példa erre Anna Nicole Smith, a világ egyik leghíresebb playmate-je, aki Gyógyszer-túladagolásban 39 évesen vesztette életét 2007 februárjában.
 

Százakat csaptak be életbiztosítással
2010 május 12.
Kategória:
Életbiztosítás

Százakat csaptak be életbiztosítással

Országszerte háromszáz embert csapott be egy négyfős társaság életbiztosítási szerződésekkel,a csoport hat biztosítótársaságot is megkárosított összesen 300-400 millió forint értékben- jelentette be  Nagy Ágnes, a BRFK Gazdaságvédelmi Főosztályának munkatársa.

A hétfőn elfogott négy középkorú férfi egy alkuszcéget működtetve szerződött biztosítótársaságokkal életbiztosítások megkötésére. Eleinte barátaik adatait használták fel, majd különböző ürüggyel kerestek meg a létminimum környékén élőket, akik nevére szerződést kötöttek, miközben arra hivatkoztak, hogy az általuk aláírt dokumentum nem szerződés, csak ajánlat.

A havonta 20-30 ezer forintos díjú szerződések első néhány havi díját befizették, de később már nem fizettek, így derült fény a biztosítók számára is a csalásra.

Amikor elmaradtak a befizetések, a biztosítók megkeresték a szerződött feleket, ekkor derült ki a sértettek számára, hogy biztosításuk van. Az MTI kérdésére, miszerint a szóban forgó, ténylegesen aláírt szerződések élő szerződések-e, Nagy Ágnes azt mondta: a 2004-2005-ben kötött szerződések nagy részét azóta a biztosítótársaságok a díjak be nem fizetése miatt felmondták.    

A négy férfi a szerződések után jutalékot kapott, ez ügyfelenként havonta 200-300 ezer forintot jelentett. Egy idő után részben ebből fizették be az újonnan kötött szerződések első egy-két havi díját.

Nagy Ágnes kitért arra is: amellett, hogy becsaptak embereket a gyanúsítottak, több, alacsony életszínvonalon élő sértettnek 10-30 ezer forint körüli összeget ajánlottak a szerződések aláírása fejében, így növelték ügyfeleik számát. Sértettek országszerte találhatók, Szegedtől Budapestig - ismertette a rendőr őrnagy.

A biztosítótársaságok megnevezése nélkül Nagy Ágnes közölte: volt olyan társaság, amelyet 100 millió, és volt, amelyet 10-20 millió forinttal károsítottak meg a gyanúsítottak.     

A hétfőn hajnalban elfogott négy férfinél házkutatást tartottak, ennek során az alkuszcég papírjai is előkerültek. Pecséteket, különböző bizonyítékokat is foglaltak le a nyomozók, ezeket a gyanúsítottaknál pótkerékbe, illetve karácsonyfadíszek közé rejtve találták meg.

Forrás: Privátbankár.hu

További biztosítási hírek

Egyre többen kötnek online életbiztosítást
2010 május 12.
Kategória:
Életbiztosítás

Egyre többen kötnek online életbiztosítást

A válság akár növelheti is a kockázati életbiztosítások keresletét

A CLB Független Biztosítási Alkusz másfél éve, elsőként indított Magyarországon online életbiztosítási kalkulátort. A fogyasztói szokások fokozatos változását jelzi, hogy 2007-hez képest a tavalyi évben megduplázódott azok száma, akik a biztositastipp.hu oldalon kötötték meg életbiztosításukat. Az alkuszcég ebben az évben – a gazdasági válság hatására - a kockázati életbiztosítások iránt növekvő érdeklődésre számít.

Az online üzleti modell fokozatosan betör a kizárólag személyesen eladható biztosítási termékekkel azonosított életbiztosítási piacra is. Igaz, elsősorban a megtakarítási részt nem tartalmazó konstrukciók – kockázati és hitelfedezeti ügyletek számíthatnak érdeklődésre ezen a csatornán: a CLB online értékesített életbiztosításainak 80 százalékát tették ki ezek a módozatok.

Bravik Attila, a CLB ügyviteli igazgatója szerint a gazdasági válság mélyülése éppen ezeknek a konstrukcióknak a népszerűségét növelheti: "Nem csupán a családfenntartóra kötött életbiztosítás jelentősége nő meg, de a hitelfelvétel lehetőségeinek szigorodása a korábbinál nagyobb körben követelheti meg hitelfedezeti vagy kockázati életbiztosítások megkötését is. Új jelenségként tapasztaljuk, hogy sokan az elsősorban megtakarítás-orientált unit-linked biztosításuk mellé – annak korlátozott kockázati eleme miatt - kötnek egy önálló kockázati életbiztosítást is."

Jelentős eltérések az egyes módozatok között

Noha a személyes kapcsolat során több a lehetőség az ügyfél igényeinek személyes felmérésére, az online közvetítésnek nagy előnye, hogy az azonnali díjszámítás több biztosító termékét is összehasonlíthatóvá teszi. Az alábbi táblázatban a biztositastipp.hu adatbázisa alapján hasonlítunk össze néhány kockázati életbiztosítást. Az adatok 10 millió forintos biztosítási összeggel rendelkező, 10 éves futamidejű konstrukciók éves díjait mutatják csekkes, féléves díjfizetés esetén, 50 éves ügyfelek számára:

BiztosításNem dohányzik*Dohányzik
 Férfi (Ft)Nő (Ft)Férfi (Ft)Nő (Ft)
Aegon Vital99 36066 240211 080103 560
Union Rizikó256 588107 942256 588107 942
Ahico kockázati245 328115 640245 328115 640
Groupama kockázati329 868125 860329 868125 860

*a biztosított 5 éve egyáltalán nem dohányzik

Már a fenti néhány adatból is több érdekes következtetés vonható le:

  • Az egyes módozatok díjában akár közel négyszeres különbségek is lehetnek
  • A nemek várható élettartamának eltérése akár két és félszeres díjakat jelenthet a férfiak rovására
  • Egyes biztosítások az életmódból fakadó kockázatokat is figyelembe veszik: férfiak esetében például az egészséges életmód akár kevesebb mint felére csökkentheti a fizetendő díjtételt

Fontos megjegyezni, hogy a fenti díjarányok nem általánosíthatók: az egyes célcsoportok esetében más és más biztosítók ajánlatai válnak a kedvezőbbé. Emellett a módozathoz kapcsolódó szolgáltatástartalmak között is jelentős eltérések lehetnek, ezért azokat szintén érdemes áttanulmányozni a biztosítás kiválasztása előtt. Minderre ma már egy jól strukturált adatbázis egyszerű lehetőséget nyújt.

Jövőbeli kilátások

"A vásárlási szokások rohamos változása, az Internet általános térnyerése az élet legkülönbözőbb területein az eddig kizárólag személyes kapcsolatokra épülő tranzakciókat is egyre inkább a világhálóra tereli.” ad előrejelzést Bravik Attila. „Mindennek eredményeképpen a nem-életághoz tartozó biztosítástípusokhoz (például a gépjármű-biztosításokhoz) hasonlóan a következő években főként az egyszerűbb, standard életbiztosítások területén számíthatunk az árverseny éleződésére."

További biztosítási hírek

Az életbiztosításon spórolunk
2010 május 12.
Kategória:
Életbiztosítás

Az életbiztosításon spórolunk

A magyarországi biztosítók díjbevétele az idei első félévben 13,3 százalékkal - 63,1 milliárd forinttal - esett vissza az egy évvel korábbihoz képest - derül ki a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) honlapján közzétett adatokból.

A biztosítási szektor tavaly június végéig még 473,2 milliárd forint díjbevételt ért el, az idén azonban már csak 410,1 milliárd forintot. Az életbiztosításokból június végéig 188,3 milliárd forint folyt be, 23 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi hasonló időszakban. A nem-élet biztosítások díjbevétele az első félévben 221,8 milliárd forintot ért el, így 0,1 százalékkal csökkent.

Az életbiztosításokból származó díjbevétel nagymérvű csökkenését az egyszeri és eseti díjas biztosítások 53 százalékos visszaesése okozta. Amíg tavaly június végéig ezekből a biztosításokból 107,3 milliárd forint, addig idén mintegy 50 milliárd forint folyt be. A nem élet jellegŰ biztosítások legnagyobb szelete a kötelező gépjármŰ felelősségbiztosítás (kgfb), az itt elért 67,8 milliárd forintos díjbevétel 3,6 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól.

A biztosítók kárráfordításai ugyanakkor nagyjából a tavalyi szinten maradtak, az első félévi 245,3 milliárd forintos összeg 0,1 százalékkal kisebb, mint a tavalyi. A kárráfordítás az előző évhez hasonlóan az élet ágban volt a legmagasabb, 154,4 milliárd forint (+0,8 százalék). A nem-élet üzletágban javulás következett be, a 90,9 milliárd forintos összeg csupán 80 százaléka a tavalyinak, amiben szerepe volt annak, hogy a kgfb kárráfordítás 44 százalékkal, 27,3 milliárd forintra mérséklődött.

Forrás:Privátbankár.hu

További biztosítási hírek

Oldalak