Elindult a Biztonság Hete: a baleset-megelőzést okítják
2018 szeptember 18.
Kategória:
Életbiztosítás, Általános

Elindult a Biztonság Hete: a baleset-megelőzést okítják

Idén második alkalommal rendezik meg a Biztonság Hete tematikus baleset megelőzési–biztosítási témahetet. Szeptember 17-22. között országos programsorozattal hívják fel a gyerekek és minden közlekedő figyelmét a biztonságra. A témahét célja, hogy a baleset-megelőzést segítő tudatos magatartás és gondolkodásmód beépüljön az oktatásba.

A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ), valamint az ORFK Országos Baleset-megelőzési Bizottság közös kezdeményezéseként idén szeptember 17-21 között tartják a Biztonság Hete országos programsorozatot. A rendezvényeken a legfiatalabb generációk játékos formában sajátíthatják el a biztonságos élet alapjait.

Az időzítés apropóját az adta, hogy ebben a hónapban ünnepeljük a Gyermekek Világnapját, a Biztosítás Világnapját és az EDWARD Napot. Utóbbi célja, hogy senki ne veszítse életét Európa közútjain, legalább ezen a napon.

Idén már 432-en vesztették életüket közlekedési balesetben. Nincs rendben az, hogy az év 52 hetéből mindössze 1 hetet szánunk a biztonságnak – fogalmazott Halmosi Zsolt országos rendőrfőkapitány-helyettes.

Nem csak a közutak jelentenek potenciális veszélyt, hiszen a KSH adatai szerint 700 háztartási baleset történik naponta – hívta fel a figyelmet Pandurics Anett, a MABISZ elnöke a programsorozat első napján rendezett sajtótájékoztatón. Hozzátette: a programsorozat helyszínein idén közel 15 ezer gyereket fognak elérni, akiknek professzionálisan, mégis játékos formában szeretnék eljuttatni az üzenetet.

A Biztonság Hetében az egyes helyszíneken az általános iskolás gyerekek és tanáraik a mindennapok biztonságát szolgáló–segítő és a közlekedési balesetek esetén érintett szakmai szervezetek képviselőivel találkozhatnak. A rendőrség és a katasztrófavédelem, illetve a vöröskeresztes szakdolgozók látványos bemutatói mellett biztosítási szakemberek hívják fel a gyerekek figyelmét a mindennapi kockázatokra, veszélyekre, helyes kezelésükre, a balesetek megelőzésének fontosságára és módjára. A biztonságot a lehető legszélesebb értelemben tekintve a Biztonság Hetén szó lesz élelmiszer-biztonságról, biztonságos hulladékkezelésről, erdőtüzek megelőzéséről is.

Forrás: azenpenzem.hu

CLB TIPP: Tudja gyermekét biztonságban, válassza ki a családjának a legmegfelelőbb balesetbiztosítást! Balesetbiztosítás kalkulátor >>

Elindult az iskola, kopogtatnak a biztosítók
2018 szeptember 17.
Kategória:
Életbiztosítás, Általános

Elindult az iskola, kopogtatnak a biztosítók

A napokban sok gyerek tér haza kezében olyan biztosítói ajánlattal, amit az iskolában kapott. Érdemes néhány percet szánni a dologra, mert ugyan létezik díjmentes állami tanulóbiztosítás, de az valójában szinte semmit sem ér.

Az állami gyermek- és ifjúsági balesetbiztosítás 2003. óta minden 3 és 18 év közötti gyermeknek ingyenesen jár. A szolgáltatás összege tizenöt éve változatlan, ami csonttörés esetén például - bármilyen súlyos is – 3 ezer forintot jelent, és 10 százalék alatti maradandó egészségkárosodás esetén is csak 3 ezer forintot. A térítés tehát évről-évre kevesebbet ér. Mint azonban az Azénpénzem.hu kérdésére a Pénzügyminisztérium államtitkára elmondta: az állam „szűkös lehetőségei” miatt nincs napirenden a tanulóbiztosítás térítésének emelése.
Az utolsó kigyűjtött adatok szerint majdnem félmillió gyerek szorult egy év alatt ambuláns ellátásra. Egy felmérés szerint tanévenként átlagosan naponta hatvan általános- és középiskolás gyerek szenved kisebb-nagyobb balesetet. A CLB Alkusz tapasztalatai pedig azt mutatják, hogy a tanévkezdést követő hetekben ugrik meg az olyan gyerekbalesetek száma, amelyek nem elsősorban az iskolai tanórákon, hanem esetleg a szünetekben, de még inkább a tanítási idő után következnek be.

Az állami biztosítás sem csupán az óvodákban, iskolákban elszenvedett balesetekre vonatkozik, hanem azon túl is, egész évben és a nap 24 órájában, játék, sport, közlekedés, nyaralás során vagy az otthonukban szerzett sérülésekre is, és a Föld valamennyi országára érvényes. Az állam minden évben (naptári évben és nem tanévben) pályáztatja a biztosítókat, és választja ki a nyertest. 2017-ben a Groupama Biztosítóhoz fordulhattak a balesetet szenvedett gyermekek szülei. Az idén az állam a Generalival szerződött. (A megállapodás két évre szól.)

Sokan teljesen tájékozatlanok

Noha kárstatisztikákat nem szívesen közölnek a biztosítók, a tavalyelőtt szolgáltató Allianz portálunknak azt mondta: átlagosan naponta több mint 30 gyermek balesetét jelentik be a szüleik az Allianzhoz az állami ifjúsági balesetbiztosítás keretében. Sokan persze nem is tudnak az állami biztosításról. Az odafigyelés hiányát alighanem befolyásolja az alacsony térítési összeg is.

Az üzleti biztosítók balesetbiztosításai már sokkal többféle baleset után és jóval többet fizetnek. A szolgáltatás összege függ a választott csomagtól. Mindössze három biztosító versenyzik a gyerekekért csoportos balesetbiztosításával, de egy-egy óvodában, iskolában jellemzően csak egy ajánlattal találkozhatnak a szülők. A napokban sok gyerek tér haza olyan biztosítói ajánlattal, amit a suliban nyomtak a kezébe. Érdemes tudni, hogy a szülők ettől függetlenül bármely biztosítót választhatják.

Nem mellékes az sem, hogy míg az állami biztosításból 18 évesen kikerülnek a tanulók, üzleti biztosítás 23-25 éves korig köthető rájuk, és már a 3 évesnél kisebbek is biztosíthatóak; a Signalnál 2 éves kortól, a Generalinál pedig nincs alsó korhatár. Ugyanakkor tanulóbiztosítás megkötése előtt érdemes utánanézni, hogy van-e a családnak egyéb balesetbiztosítása. Például a lakásbiztosítás is tartalmazhat a családtagokat ért balesetekre szóló fedezetet. Persze több biztosítás több szolgáltatást is jelent baj esetén.

Forrás: azenpenzem.hu

CLB TIPP: Válogasson a balesetbiztosítások között oldalunkon! Balesetbiztosítás kalkulátor >>

Rengeteg a baleset a magyar iskolákban: alig fizet valamit a tanulóbiztosítás
2018 szeptember 03.
Kategória:
Életbiztosítás, Általános

Rengeteg a baleset a magyar iskolákban: alig fizet valamit a tanulóbiztosítás

Tanévenként átlagosan naponta több általános- és középiskolás gyerek szenved kisebb, nagyobb balesetet. A tanulóbiztosítás azonban alig nyújt valamekkora kártérítést, ha megtörténik a baj.

Tapasztalatok szerint a tanévkezdést követő hetekben megugrik az olyan gyerekbalesetek száma, amelyek nem elsősorban az iskolai tanórákon, hanem esetleg a szünetekben, de még inkább a tanítási idő után következnek be. Nemcsak a tanév, hanem a sportszezon is megkezdődik, s ilyenkor az iskolákban a lehetőségek tucatjaival bombázzák majd az egyesületek a szülőket és a gyerekeket; a labdajátékoktól a művészi tornán át a küzdősportokig szinte minden szerepel a kínálatban.

Vélhetően az erős lobbinak is köszönhető, hogy ma már - helyesen - csaknem minden második gyerek sportol valamit, minden ötödik tanuló komoly fizikai terheléssel járó edzéseken vesz részt, fokozottan kitéve a sérüléseknek. De nem kell ahhoz sportolónak lennie egy gyereknek, hogy megsérüljön, ugyanis naponta több általános- és középiskolás gyereket ér kisebb, nagyobb baleset országszerte, amelyre a tanulóbiztosítás nyújt némi kártérítést.

Alig valamennyit - jegyzi meg Németh Péter. A CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. értékesítési és kommunikációs igazgatója szerint az állami, alig néhány ezer forintos kártérítésnél már havonta egy-két doboz cigaretta áráért is hatványozottan több kártérítési összeget és számtalan plusz szolgáltatást lehet kapni egy balesetbiztosítási konstrukcióban.

Mi, mennyi
A szakértő szerint a hazai biztosítási kultúrát jól jellemzi, hogy még a viszonylag stabil anyagi körülmények között élő családokban sem tervezik be a gyerek havonta 1-2 ezer forintos biztosítási költségét. Ez sok más országban, például Svájcban, Franciaországban, Németországban vagy Angliában elképzelhetetlen, hiszen a családok döntő többsége rendelkezik ilyen konstrukcióval.

Egy pluszszerződésben ugyanis nemcsak a csonttörésre, hanem más sérülésre is viszonylag magas kártérítést lehet kapni. Baleseti műtétre például felnőttek és gyerekek esetében is 100-500 ezer, a kórházi ápolás idejére - 5-365 nap között - naponta 5-10 ezer, s a szülő táppénze alatt 15 naponként 50 ezer forint is lehet a kártérítési tarifa. Ezen felül még plasztikai műtétre is lehet 1-2 millió forintot kapni csakúgy, mint kómás állapotra, maradandó egészségkárosodásra és közlekedés balesetekre. De a sima csonttörésekre is már 30-50 ezer forint közötti összeget fizet a biztosító a gyerekek után, a felnőttek pedig ugyanilyen esetre akár 200 ezer forintot is kaphatnak.

A fentiekkel szemben a tanulóbiztosítás csonttörés esetén 3 ezer forint, baleseti halál esetén 200 ezer forint, balesetből eredő maradandó egészségkárosodás esetén: 1-9 százalék mértékig 3 ezer forint, 10-29 százalék mértékig 50 ezer forint, 30-100 százalék mértékig 300 ezer forint biztosítási összeget fizet az egészség-károsodás (rokkantság) fokának megfelelően.

CLB TIPP: Hasonlítsa össze a biztosítók balesetbiztosítás ajánlatait weboldalunkon és tudja nagyobb biztonságban gyermekét egész évben! Balesetbiztosítás kalkulátor >>

Kezdődik az iskola
2018 augusztus 27.
Kategória:
Életbiztosítás

Kezdődik az iskola

Kezdődik az iskola. Néhány hasznos információ egy héttel a tanévnyitó előtt.

Napvilágot látott a 2018/2019 tanév tervezett menetrendje. Az iskolai szünetek időpontjai várhatóan az alábbiak szerint alakulnak:
Az őszi szünet október 29-től (hétfő) november 2-ig (péntek) tart. A téli szünetet 2018. december 24-től 2019. január 2-ig (kedd), a tavaszi szünetet 2019. április 17-től (szerda) 2019. április 23-ig (kedd) határozták meg központilag.

Bár a tankönyvekhez – a középiskola már csak egy-két évfolyamát kivéve – valamennyi diák ingyen jut hozzá, azért nem árt figyelni azok épségére, máskülönben előfordulhat, hogy az év végén kártérítést kell az iskolának fizetni azok megrongálásáért.

Lényeges információ, hogy a diákigazolványokon az előző tanévi matrica 2018. október 31-ig érvényes, ám miután ez lejárt, ezt követően már csak a diákigazolványra felragasztott és már az új tanévre szóló matricával vagy ideiglenes diákigazolvánnyal lehet a kedvezményeket igénybe venni.

Számoljanak a szülők a nem várt balesetek, betegségek lehetőségével is. Tudni kell, hogy Magyarországon a 3-18 éves gyermekekre automatikusan jár baleset-biztosítás, viszont ez korlátozott esetekben érvényes; érdemes magasabb szintű biztosítás megkötésére is gondolni.

Idén is korábban fizeti ki az államkincstár a szeptemberi családtámogatási ellátásokat. Az érintettek már augusztus 27-én megkapják a családi pótlékot, a gyermekgondozást segítő ellátást, illetve a gyermeknevelési támogatást. Információk szerint, akik bankszámlára kapják az ellátást, azoknak augusztus 27-én írják jóvá az összeget, és a posta is ekkor kezdi a kézbesítést.

Forrás: komloiujsag.hu

CLB TIPP: Válogasson a balesetbiztosítások között oldalunkon! Balesetbiztostás kalkulátor >>

Csúcson az életbiztosítási tartalékok
2018 augusztus 08.
Kategória:
Életbiztosítás

Csúcson az életbiztosítási tartalékok

Rekordmennyiségű magyar államkötvény van a biztosítók portfólióiban, amelyekben a külföldi befektetési alapok állománya is rohamosan növekszik.

Az első negyedéves visszaesés után a második negyedévben már nőtt az élet­biztosítások tartaléka, s június végén 1933 milliárd forintos új rekordon állt a Magyar Nemzeti Bank friss adatai szerint.

A befektetési egységhez kötött (unit linked) életbiztosításokban 1260 milliárd forint volt, ez 22 milliárddal több az első negyedévinél, s megközelíti a tavaly év végi rekordot.
A hagyományos életbiztosításokban lévő megtakarítás bő 6 milliárd forinttal 672,8 milliárd forintra hízott. A növekedésben nemcsak a befizetések és az árfolyamhatások játszhattak szerepet, hanem az is, hogy egyre több a jövedelemadó-kedvezménnyel támogatott nyugdíjbiztosítás, a visszaigényelt közterhek döntő részét pedig a második negyedévben írják jóvá az ügyfelek számláin.

A nem életbiztosítások tartalékai is nőttek a második negyedévben, körülbelül 8 milliárd forinttal 548,9 milliárdra, ez szintén történelmi rekord.
Hosszú éveken át a nem életbiztosítási tartalékok hagyományosan az első negyedév végén tetőztek, sokan fizették be ugyanis az éves biztosítási díjukat az esztendő első hónapjaiban. Egyre több azonban az olyan biztosítás, amelynek az évfordulója nem január 1. – 2010 óta például a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításoké is az év bármely napjára eshet –, így a díjbevételek is egyenletesebben folynak be a biztosítókhoz.

Az összesen 2856,8 milliárd forintos forrásuk több mint kétharmadát belföldi eszközökben tartják a piaci szereplők, ezen belül a magyar állampapírok volumene a legnagyobb. Június végén 1161,3 milliárd forintnyi államkötvény volt a biztosítók portfólióiban, ez történelmi rekordnak számít, mellette 77,2 milliárd forintnyi kincstárjegyet is felhalmoztak. A többi kötvény- és jelzáloglevél-állományt folyamatosan építik le,

kevesebb mint 115 milliárd forintot tartanak nem az állam által kibocsátott hazai hitelpapírban, ami tízéves mélypontot jelent.
A hazai részvények mennyisége kisebb mértékben nőtt, a befektetési jegyeké viszont csökkent, s ismét 500 milliárd forint alá került. Bankbetétben 135,8 milliárd forintot tartottak a fél év végén a biztosítók (ez nagyjából átlagos összegnek számított az elmúlt években). Egyéb pénzügyi eszközökbe 192 milliárd, nem pénzügyi eszközökbe pedig csaknem 56 milliárd forintot fektettek be a piaci szereplők.

Forrás: vg.hu

CLB TIPP: Hasonlítsa össze az életbiztosítási ajánlatokat weboldalunkon! Életbiztosítás kalkulátor >>

A lakosság alig egyötödének van balesetbiztosítása
2018 július 16.
Kategória:
Életbiztosítás, Általános

A lakosság alig egyötödének van balesetbiztosítása

Miközben a külföldi utazásokra készülve az utazók mintegy 50 százaléka köt utasbiztosítást, a "hétköznapok biztonságát" nézve a lakosság kevesebb mint 20 százalékát védi valamilyen balesetbiztosítás az Union Biztosító adatai alapján.

A cég közleményében kitért arra: a balesetek zöme a háztartásokban következik be, az Union Biztosító balesetbiztosítási térítéseinek közel kétharmadát tavaly is ilyen esetekre fizette ki. A KSH adatai alapján míg közlekedési balesetben 2017-ben 625-en vesztették életüket, addig a háztartási balesetek több mint 1700 ember halálát okozták Magyarországon.

Jelezték: a balesetbiztosítási konstrukciók általában a világ minden országára érvényesek, ezzel ugyan nem váltják ki az ellátáshoz kapcsolódó költségeket térítő utasbiztosításokat, ám a szerződésben megadott összeg erejéig megbízható fedezetet teremtenek a kapcsolódó kiadásokra. Balesetbiztosítás a biztosító szerint akkor nyújt megfelelő védelmet, ha a haláleseti vagy rokkantsági térítés eléri a 10 millió forintot. Ilyen mértékű védelem már havi 2 ezer forint díj ellenében is elérhető.

Kitértek arra: a kiegészítő balesetbiztosítási csomagok térítési összegei általában meg sem közelítik a 10 millió forintot, ezért mindenképpen célszerű önálló balesetbiztosításban gondolkodni.
Rámutattak: minden balesetbiztosítás tartalmaz kizárásokat, így például az alkoholos befolyásoltság mellett a gondatlanság is kizáró tényező. A nyári időszakban erre jellemző példa a napon történő leégés vagy a tiltott helyen való fürdés.

Az Union közleménye szerint általában kizáró tényező az extrém sport folytatása során bekövetkező baleset, ám egyre több balesetbiztosítás kiterjeszthető olyan tevékenységekre is, mint a vadvizi evezés, hegy- és sziklamászás, bungee jumping vagy az ejtőernyőzés.

A balesetbiztosítások jellemzően éves időszakra köthetők, ám egyes biztosítók már bevezettek olyan rövidebb, határozott időre szóló csomagokat is, amelyek néhány száz forintos napidíj mellett egy adott esemény, fesztivál vagy nyaralás időszakára kínálnak biztosítást.

Idén április 1-jével Union Biztosító néven egyesült a Vienna Insurance Group három biztosítótársasága: az Union Biztosító, az Erste Biztosító és a Vienna Life Biztosító. A három cég összesített díjbevétele 2017-ben elérte a 76,4 milliárd forintot, adózott eredményük pedig 1,64 milliárd forintot tett ki.

Forrás: piacesprofit.hu

CLB TIPP: Hasonlítsa össze a balesetbiztosítátsokat! Balesetbiztosítás kalkulátor >>

Magunk tehetjük kényelmessé nyugdíjas éveinket
2018 május 29.
Kategória:
Életbiztosítás

Magunk tehetjük kényelmessé nyugdíjas éveinket

Ma már aligha van olyan aktív korú, aki azt gondolná, elég lesz az állami nyugdíj a kényelmes időskori élethez. Viszonylag egyértelmű, hogy magunknak is tenni kell valamit, tartalékolni kell, felhalmozni, amíg lehet. De hogyan lehet ezt hatékonyan csinálni?

Alapvetően két irány van: az egyik, hogy az első aktív években nagyon tudatosan és keményen nekiállunk spórolni, a másik, hogy folyamatosan, minden hónapban félrerakunk egy kisebb összeget. Az első megoldás sok lemondással jár, hiszen jó tíz évig se autó, se lakás, se gyerek nem jöhet szóba, minden forintot vissza kell forgatni – utána viszont jöhet a dőzsölés. Persze könnyű belátni, hogy sokan nem képesek és nem is akarnak ilyen feszes menetrend szerint élni.

A másik megoldás látszólag sokkal könnyebb, hiszen elvileg minden belefér, csak pénztárcához mérten mindig kicsit le kell csípni és be kell fektetni. Ha negyven éven át havonta félreteszünk ötezer forintot és úgy számolunk, hogy átlagban 3 százalék kamatot kapunk a befektetésünkért, akkor 40 év múlva 4,5 millió forintunk lesz – ugyanez 5 százalék kamat mellett 7,2 millió forint lesz. Tízezer forint havi spórolás mellett 3 százalék kamattal 9 millió, 5 százalék kamattal pedig 14,5 millió forint jöhet össze. Ez már kiegészítheti az állami nyugdíjat.

De honnan jöhet össze ekkora kamat?

Erre garancia nincs, de több olyan konstrukció is van, amellyel legalábbis a kockázatok csökkenthetők. Ha van rutinunk a pénzügyekben, magunk is összeállíthatunk egy portfóliót, csak arra kell figyelni, hogy mindig tegyünk hozzá a befektetendő pénzhez, és ne éljük fel a hozamot. A lakosság jó része ugyanakkor nem ennyire tudatos és rutinos.

Számukra az előre gyártott konstrukciók lehetnek jó megoldások, ráadásul ezeket adókedvezmény is támogatja. Ilyen konstrukció a nyugdíjpénztári számla. Önkéntes pénztárba lépve minden befizetés után 20 százalék szja-kedvezmény jár, évente legfeljebb 150 ezer forint. Ráadásul a munkáltató is fizethet a számlánkra a cafeteriacsomagban, így akár dupla összeg is összejöhet. A befektetést a pénztár kezelni, a számlatulajdonosnak semmi feladata nincs.

Ha valaki nem akar pénztártag lenni, biztosítást is köthet. A nyugdíjbiztosítások után szintén jár az adókedvezmény, ebből akár többet is nyithatunk. Figyelni kell azonban arra, hogy ha folyamatos díjú biztosítást kötünk, akkor azt fizetni kell, különben megszűnik a biztosítás, az adókedvezményt vissza kell fizetni, és az egész konstrukció sérül. Ez az egyszeri díjas biztosításoknál nincs így, hiszen ott egy befizetéssel le lehet tudni az egész ügyletet. Számításba kell azonban venni, hogy ezek a biztosítások nem törhetők fel, csak a nyugdíjba vonulás után lehet hozzáférni. A befektetést alapvetően a biztosító kezeli, de az ügyfélnek is lehet beleszólása, ha változtatni akar.

A rutinosabbak nyugdíj-előtakarékossági számlát is nyithatnak (nyesz), ehhez szintén jár adókedvezmény. A nyesz-számlákkal azonban rendszeresen foglalkozni kell, hiszen itt a számlatulajdonos maga kezeli a befektetéseket. A nyesz-számlát nem lehet feltörni – csak az adókedvezmény visszafizetése árán – de idővel tartós befektetési számlává alakítható, amelyhez már akár kamat- és árfolyamnyereség-adó fizetési kötelezettség nélkül is hozzá lehet férni. Ez ugyanakkor már nem nyugdíjelőtakarékosság.

Forrás: www.origo.hu

Így lehet esélyed a giganyugdíjra: a módszer, amivel neked is összejöhet
2018 április 09.
Kategória:
Életbiztosítás

Így lehet esélyed a giganyugdíjra: a módszer, amivel neked is összejöhet

Az öngondoskodás fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni. Napjainkban ugyanis egyre inkább az látszik, hogy az állami nyugdíjrendszer néhány évtized múlva már nem lesz képes tisztes megélhetést nyújtani a majdani nyugdíjasoknak. Épp ezért nagyon tudatosan kell készülni az inaktív évekre. Mutatjuk, milyen lépéseket tehetsz azért, hogy ne legyenek pénzügyi gondjaid idősebb korodban sem.

Egyre többen aggódnak amiatt, vajon lesz-e elég pénzük nyugdíjasként, olyan életük lesz-e, amilyet fiatalként elképzeltek maguknak. Okuk is van az aggodalomra: a jelenleg is működő nyugdíjrendszer, melynek lényege, hogy az aktív dolgozók befizetéseit osztja el a nyugdíjasok között, nem lesz képes az elvárt színvonalat biztosítani a leendő nyugdíjasok számára. Az ok egyszerű: a rendszer működőképességet elsősorban az határozza meg, hogy mekkora az aktív/inaktív népesség aránya.

A lakosságszám viszont egyre rohamosabban és látványosan csökken hazánkban. A helyzet annyira súlyos, hogy egy friss ENSZ jelentés szerint 2050-re 1,44 millió magyar fog eltűnni. Mindebből pedig egyenesen következik az, hogy az aktív, munkaképes lakosság aránya jóval kisebb lesz a jövőben, mint a - megemelkedett várható élettartammal rendelkező - nyugdíjas állományban levőké. Vagyis ahhoz, hogy az inaktív évek ne a nélkülözésről és lemondásról szóljanak, tennünk kell.

1. Napi 500 forintból mesés vagyonod lehet
Ha már a húszas éveinkben elkezdünk félretenni egy kis pénzt, majd a bevételeink növekedésével arányosan növeljük a megtakarítás összegét is, 60 éves korunkra több milliós megtakarítással rendelkezhetünk. Ha

  1. 20-29 éves korban napi 500 forintot;
  2. 30-39 éves korban napi 1000 forintot;
  3. 40-49 éves korban napi 2000 forintot;
  4. 50-59 éves korban pedig napi 4000 ezer forintot takarítunk meg.

Ez havi bontásban azt jelenti, hogy a kezdeti, havi 15 ezer forintról induló megtakarításunk minden tízedik évfordulóval duplázódik, azaz a 30-as éveinkben havi 30, a negyvenesekben havi 60, az ötvenes éveinkben pedig havi 120 ezer forintot teszünk félre havonta. Éves viszonylatban pedig úgy fest a képlet, hogy az első évtizedben 182 500, a másodikban 365 ezer, a harmadikban 730 ezer, míg a negyedikben 1 millió 460 ezer forint gyűlik össze minden évben. Ha szigorúan tartjuk magunkat ehhez, a 40 éves "futamidő" alatt 27 millió 375 ezer forint jöhet össze képzeletbeli malacperselyünkben. persze az inflációról nem szabad megfeledkezni, így a párnaciha helyett érdemesebb valamilyen hosszú távú megtakarítási konstrukcióban fialtatni a pénzünket.

2. Nem minden a megtakarítás, épp annyira fontos az, hogy tudjuk, mennyit költünk
Ha valaki a fentinél kevesebb pénzt tud félretenni, akkor is érdemes belefognia. Viszont a gondtalan öregkor korántsem csak attól függ, mennyi pénz van a bankszámlánkon: az is mérvadó, milyen életszínvonalon élünk, milyen kiadásaink vannak.

"Sok olyan nyugdíjassal találkoztam, akiknek nem volt hatalmas megtakarításuk, mégis nyugodtan, kiegyensúlyozottan éltek, mert nem költenek többet, mint amennyit megengedhetnek maguknak. És találkoztam olyanokkal, akiknek dollármilliós megtakarításuk volt, de a pénz valószínűleg nem fog kitartani. Minden nap bosszankodnak, de úgy tűnik, nem képesek kordában tartani a kiadásaikat" - írja Michael K. Macke nyugdíjtanácsadó a Kiplinger befektetési magazinban. Azt mondja, érdemes kiadási naplót vezetni, hogy lássuk, mikor mire mennyit költünk, és így akár meg is szabadulhatunk a felesleges kiadásoktól.

3. Tűzz ki magad elé célokat, és tégy meg mindent a jelenben, hogy később megvalósíthasd őket
Már egészen fiatalon gondolkodj azon, hogyan képzeled el az idős korodat:lakásban vagy házban akarsz élni? Utazgatni szeretnél? Lesz kocsid? Miután tisztában vagy vele, mennyibe kerül fenntartani a mostani életszínvonalat, nagyjából be tudod lőni, később mennyibe kerül majd mindez, legalábbis lesz egy hozzávetőleges képed erről. Ennek megfelelően kell felkészülni pénzügyileg. Ahhoz, hogy ez összejöjjön, áldozatokat kell hozni: rengeteget spórolhatsz, ha lemondasz a napi kávéról. Ha minden nap 350 forintért veszel egy capuccinót a munkahelyedhez közeli kávézóban, az havi 7000 forintos kiadást jelent, éves szinten pedig 84 ezer forintot. Ezért is érdemes kiadási naplót vezetni: néhány hónap után egyértelművé válik ugyanis, miről érdemes lemondani, hogy spóroljunk.

4. Keresd az állam által támogatott lehetőségeket
Ma Magyarországon három, az állam által is támogatott nyugdíjcélú megtakarítási forma is elérhető. Ezek a NYESZ, a nyugdíjbiztosítás és a nyugdíjpénztár.

Mit lehet ezekről tudni? A nyugdíjpénztár egy olyan, törvényileg szabályozottan működő intézmény, mely lehetőséget ad tagjai számára, hogy azok aktív éveik jövedelméből nyugdíjas éveikre előtakarékoskodjanak. Mindezt úgy, hogy a magánszemélyek által befizetett nyugdíjcélú megtakarítást - minél nagyobb hozamok reményében - különböző portfóliókba rendezett értékpapírokba fektetik.

A nyugdíj-előtakarékossági számla (röviden nyesz) végső soron egy speciális értékpapírszámla, melyet kifejezetten a nyugdíjcélú megtakarítások kezelésére hozhatunk létre. A számla egyik legvonzóbb tulajdonsága, hogy az ide történő éves befizetéseink után 20 százalék, maximum 100 ezer forintos adóvisszatérítést vehetünk igénybe.

A nyugdíjbiztosítás abban különbözik a másik két nyugdíjcélú megtakarítástól, hogy azok fizetését bejelentés nélkül lehet szüneteltetni. Ez első hallásra persze szigorú megszorításnak tűnik, ugyanakkor azoknak jó választás lehet, akik amúgy is nehezen takarékoskodnak. Hiszen a nyugdíjbiztosítás megkötése alapvetően arra kényszeríti tulajdonosát, hogy gondoskodjon a jövőjéről.

Ha valaki nyugdíjbiztosítás megkötésében gondolkozik alapvetően két típus közül választhat. Az egyik az úgynevezett klasszikus életbiztosítás, másik pedig a befektetési egységekhez kötött, úgynevezett unit-linked biztosítás.

A klasszikus nyugdíjbiztosítás egy fix hozamú termék. Ez azt jelenti, hogy a biztosítás megkötésekor egy előre meghatározott hozammal lehet számolni a lejáratkor. Ez azonban manapság, az alacsony kamatkörnyezetben nem túl magas szám. A Pénzcentrum megkeresésére az Aegon Biztosító hagyományos nyugdíjbiztosítások esetén a valós jóváírt hozamot 2 százalék körüli értékre teszi. A Generali is hasonló, 2,25 százalékos technikai kamatról adott tájékoztatás lapunknak a teljes időtartamra vonatkozóan.

A befektetési egységekhez kötött nyugdíjbiztosítások (unit-linked) a hagyományossal szemben nem fix kamatozásúak, ráadásul a befektetés kockázatát is az ügyfélnek kell állnia. Ilyen biztosításnál ugyanis az ügyfél alakítja ki befektetési portfólióját a rendelkezésre álló eszközalapokból. Így tehát nincs fix hozam, viszont megfelelő kockázat vállalásával jócskán többet érhetünk el, mint például egy klasszikus biztosítás esetében.

Forrás: penzcetnrum.hu

Hitelfedezeti biztosítással nyugodtabban alhatunk
2018 március 23.
Kategória:
Lakásbiztosítás, Életbiztosítás

Hitelfedezeti biztosítással nyugodtabban alhatunk

A Magyar Nemzeti Bankhoz (MNB) mint pénzügyi felügyeleti szervhez érkezett levél kapcsán mai összeállításunk témája a hitelfedezeti biztosítás.

Fiatal párként lakáshitelt igényeltünk, amelyhez a bank hitelfedezeti biztosítás megkötését is kérte. Sok lesz a törlesztőnk, miért kell még ez is? – tette fel a kérdést S. Ildikó Martonvásárról, amelyre az alábbiakban Fülöp Zsuzsanna, az MNB felügyeleti szóvivője, a Blikk jegybankára válaszol.

Választható vagy kötelező is lehet

A lakás- vagy más hitel felvételekor a későbbi esetleges fizetési nehézséget okozó élethelyzetekre, kockázatokra az ügyfél hitelfedezeti vagy törlesztési biztosítást köthet. A biztosítók ezeknél jellemzően az ügyfél munkanélkülisége, keresőképtelensége, baleseti rokkantsága vagy elhalálozása esetére – a biztosítási szerződés feltételeinek megfelelően – bizonyos időre átvállalják a hitel törlesztését vagy akár a teljes tartozás kifizetését. Esetenként (pl. ha nincs adóstárs, egykeresős a család vagy ha az adós életkora ezt indokolja) ilyen biztosítás megkötését a bank kötelezően is előírhatja az ügyfélnek.

Kedvezményezett a bank

Ez a biztosítás arról szól, hogy baj esetén a törlesztőrészletek megfizetését a biztosító vállalja át az ügyfél helyett. Más szóval: a biztosítási szerződés kedvezményezettje a bank lesz, a biztosítási esemény bekövetkeztekor őt illeti meg a biztosítási összeg. Közvetlenül az ügyfél (vagy annak örököse) csak a hitel teljes visszafizetését követően esetleg fennmaradó biztosítási összeget kaphatja meg.

Személyre szabható

Hitelfedezeti biztosítás köthető egyénileg vagy csatlakozhatunk a bank által már korábban (több ügyfélre keretjelleggel) megkötött csoportos biztosítási szerződéshez. A biztosítás – általában havi néhány ezer forintos – díját előbbi esetben az ügyfél külön fizeti, míg utóbbinál a hitel törlesztőrészletével egyidejűleg. Több biztosító kínálatából választható olyan életbiztosítás is, amely nem csupán biztosítási fedezetet nyújt, de egyidejűleg az ügyfél által befizetett biztosítási díjakból (előre meghatározott arányú) saját megtakarítás is képezhető. A megtakarított összeg a futamidő végén a fennmaradó hiteltartozás kiegyenlítésére szolgál.

Ingatlanra is kell a biztosíték

Nem árt tudni arról is, hogy jelzáloghiteleknél – a törlesztési biztosítástól függetlenül – minden esetben kötelező lakásbiztosítást is kötni. Ennek az a célja, hogy a kölcsön fedezetét jelentő házat/lakást érintő kár (pl. tűz, vihar vagy földrengés) esetén a hitelező bankot ne érhesse veszteség. Ilyen esetben a bank általánosságban meghatározhatja, hogy milyen biztosítási eseményekre, kockázatra nyújtson fedezetet a lakásbiztosítás. A konkrét biztosítótársaság kiválasztásáról viszont az ügyfél szabadon dönthet, nem köteles a bank által javasolt biztosítót választania. A biztosítás kedvezményezettje ugyanakkor a szerződésben meghatározottaknak megfelelően a bank lesz. A hitelhez kapcsolódó biztosítások megkötése előtt mindig érdemes körültekintően eljárni, mert a biztosítók jellemzően nagyon eltérő feltételekkel, díjazással kínálják e termékeket is.

Fontos előre tájékozódni a kivételekről is

A hitelfedezeti biztosítások nem nyújtanak fedezetet minden olyan esetre, amikor az ügyfél – akár átmenetileg – képtelenné válik a hitel törlesztésére, így érdemes előzetesen alaposan áttanulmányozni a biztosítási feltételeket! A biztosítási szerződések ugyanis jellemzően tartalmaznak olyan eseteket (úgynevezett mentesüléseket, kizárásokat), amelyeknél a biztosító nem vállal kifizetést. Jellemzően ilyen, ha az ügyfél saját hibája, akarata vezetett a halálesethez (pl. öngyilkosság), a baleset bekövetkeztéhez (pl. drog vagy ittasság miatti közlekedési baleset), illetve a munkahely és így a kereset elvesztéséhez (pl. munkáltató rendkívüli felmondása).

Forrás: www.blikk.hu

Belenézhetsz az ügynökök pénztárcájába
2018 március 23.
Kategória:
Életbiztosítás

Belenézhetsz az ügynökök pénztárcájába

Január elsejétől pár oldalon, közérthetően megkapják a legfontosabb termékinformációkat azok, akik megtakarítási célú életbiztosítást szeretnének kötni, februártól pedig minden más biztosítás mellé jár egy rövid áttekintő. Az értékesítők és ügynökök javadalmazása is átláthatóvá válik, ami sokat dobhat a megítélésükön. A honosított európai intézkedések ráadásul nemcsak az ügyfeleknek kedveznek: a szakma hitelességének további növekedése vonzó lehet a szintén értékteremtő munkát kereső Y generáció számára is, biztosítva a közvetítők és alkuszok minőségi utánpótlását.

"Meg kell mutatni a fiataloknak, hogy ma már jogszabály alapján előírt folyamat az értékesítés: igény alapon, kiértékeléssel, amelynek célja, hogy valódi értéket teremtsünk. Vagyis az ügyfél anyagilag jobban járjon, biztonságban legyen ő és a családja" - mondta a Pénzcentrumnak Bodor Péter, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) Üzleti tagozatának elnöke.

Januártól újabb útmutató segíti a hazai fogyasztókat, ha biztosítással kapcsolt befektetést vásárolnak: a KID, vagyis a Kiemelt Információkat tartalmazó Dokumentum. Ez egy három oldalas összefoglaló, amelyben a biztosítóknak közzé kell tenniük a unit-linked és a vegyes megtakarítási célú biztosítások:

  • fontosabb céljait (eszközalapok esetén a befektetési eszközöket)
  • kockázati szintjét (1-től 7-ig tartó skálán)
  • költségeit, illetve ezek hozamra gyakorolt hatását

Sőt, az ismertető példaszámításokkal szemlélteti, hogy egyösszegű biztosítások esetén 3 millió forint, rendszeres biztosítások esetén pedig évi 300 ezer forint befektetése esetén négy különféle piaci forgatókönyv mellett milyen kivehető összegre számíthat az ügyfél 1, 10 és 20 év eltelte után. A KID-ek megtoldják a nominális költségeket egy hozamcsökkenés-számítással is (RIY-mutató), ami lényegében azt mutatja meg, hogy mennyivel redukálják a költségek a várható hozammal növelt befektetést. Ez a lényegét tekintve hasonló ahhoz, mint a hazai piacon már jól bejáratott Teljesköltség-mutató, azaz TKM, amelyet - éppen az ismertsége miatt - a jövőben is meghagynak a biztosítók.

Bár a KID nagy előnye, hogy röviden, jól áttekinthető tájékoztatást ad, a MABISZ álláspontja szerint fontos, hogy az ügyfelek szánjanak időt az általános szerződési feltételek elolvasására is, különösen az olyan, több évtizedes elköteleződést igénylő döntéseiknél, mint a nyugdíjcélú megtakarítások.

Az ügynök újjászületése

Egy másik uniós szabályozás, a biztosításközvetítői direktíva (IDD) Magyarországon február 23-án lépett hatályba. Ennek része az ügyfél befektetési ismereteinek, kockázatvállalási képességének jobb megismerése, ezért úgynevezett igényfelmérési kötelezettséget vezetnek be. Objektív kritériumok alapján megvizsgálják, hogy milyen szolgáltatás az, amire az ügyfélnek ténylegesen szüksége van. Az irányelv kezelni kívánja a lehetséges érdekkonfliktusokat - ennek kapcsán írja elő, hogy például a közvetítő javadalmazásáról is tájékoztatást kell adnia.

Vagyis többé nem lehet úgy ösztönözni a biztosításközvetítőket, hogy az eltérjen az ügyfelek érdekeitől: például nem adhatnak el drágább biztosítást csak a magasabb jutalékok miatt.

A direktíva a folyamatos biztosításközvetítői képzést is előírja. Ennek legalább az évi 15 órát el kell érnie, e-oktatás vagy mentorálás formájában.

Bodor szerint mindezek hatására megújul a biztosítási értékesítés, ami nagy szervezeti, működési átalakítást tesz szükségessé, ugyanakkor a szakma előnyére is válik: "A többlépcsős kiválasztási rendszer, a gyakorlati oktatás az elméleti tudás mellett, a szóbeli és elméleti vizsgák azt az üzenetet közvetítik, hogy biztosítások közvetítésével csak képzett pénzügyi szakemberek foglalkozhatnak" - szögezte le a MABISZ tagozati elnöke.

A pozitív, erős üzenetekre pedig szükség van: egy kutatás kimutatta, hogy az Y generációt a társaságoknak nem könnyű megszólítaniuk. A fiatalok nincsenek igazán képben a biztosítási piaccal. A MABISZ és a Case Solvers felmérése szerint a biztosítási szektor és tevékenysége nem ismert a 18-23 éves egyetemista fiatalok előtt: még az egyes biztosítókat, nagyobb piaci szereplőket sem tudják azonosítani. Ezt részben az magyarázza, hogy még a korlátozott körű biztosítási ügyeiket is a szüleik intézik.

Ráadásul az értékesítést - ügynöki tevékenységet - sokan negatív képzetekkel társítják. Pedig a különböző kockázatok kezeléséhez nekik is szükségük van megfelelő információkra, adott esetben szakmai tanácsra - például külföldre utazáskor, vagy lakásuk biztosításához. A MABISZ és a Case Solvers által szervezett "Biztosítsd Be Magad!" felsőoktatási biztosítási esettanulmány verseny egyik tanulsága éppen az volt, hogy a szektorra vonatkozó releváns információk már felkeltik a fiatalok érdeklődését.

"A tanácsadói munka konkrét bemutatása az Y generáció számára interaktív cégbemutató rendezvényeken, nyílt napokon is lehetséges. Közelebb lehet hozni őket projektmunkák megpályáztatásával, amelynek során jobban megismerik a biztosítókat és azok működését, ezzel együtt a biztosítások fontosságát, társadalmi jelentőségét" - egészítette ki a képet Bodor Péter.

Forrás: www.penzcentrum.hu

Oldalak