Kategória:
- Életbiztosítás
Kérdés:
Gyermekeim édesapja meghalt, nem voltunk már házasok.
Sajnos a halálakor már nem volt semmilyen vagyona, viszont adóssága annál több. Ezért azt tanácsolják, hogy a kiskorú gyerekek, akik a törvényes örökösök, mondjanak le az örökségről, hogy ne örököljék az adósságot.
Előkerült viszont két életbiztosítás, amelyekben a párom a biztosított.
Az egyik egy kamarai, szakmai, a másikat még együtt kötöttük a most 16 éves fiúnk születésekor, majd később díjmentesítésre került.
Kérdésem, hogy ezek az életbiztosítások részét képezik-e az örökségnek? Vagyis, ha az apuka adósságai miatt (ez több millió forint) lemondanak a gyerekek az örökségről, elveszítik erre a néhány százezer forintos életbiztosítási összegre való esélyt is?
A válás óta elég rossz anyagi körülmények között élünk, az apukánál maradt a lakás, mi albérletben azóta is, szóval nagy segítség lenne ez a pénz majd.
A biztosítónál az üzletkötő nem tudja biztosan sajnos, ezért fontos lenne a jogszabályi hivatkozás is.
Köszönöm válaszát!
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Az életbiztosítás nem képezi az örökség tárgyát, a biztosító mindig a kedvezményezettnek szolgáltat.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 201 - 201 / 201Tisztelt Kérdező!
Az életbiztosítások visszavásárlásakor az utolsó 3 évben igénybe vett adókedvezményt kellett visszafizetni egyszeri 20 %-s kamattal. Az Ön esetében így már nincs visszafizetési kötelezettség.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

