Kategória:
- Életbiztosítás
Kérdés:
Ezúton tájékoztatom, beékezett a részünkre független orvosszakértői vélemény.
Orvosszakértőnk ismét megvizsgálta az ügyét a maradandó egészségkárosodással kapcsolatban. Az új dokumentumok alapján a Doktor úr arról tájékoztatott bennünket, hogy az iratokban közölt adatok alapján a baleset óta eltelt rövid idő miatt egészségkárosodás tekintetében a maradandóságról nyilatkozni nem lehet. Az állapotában még jelentős változások következhetnek be, ezért kérjük, hogy a mostani vizsgálattól számított 1 év letelte után legyen szíves újabb vizsgálatoknak alávetni magát-e tekintetben, mivel térítési összeg csak végleges egészségkárosodásra állapítható meg.
Továbbá tájékoztatom, hogy a szakvélemény végén szereplő 20%-os nem végleges egészségkárosodás össz-szervezeti, ami azt jelenti, hogy nem csak ebből a balesetéből eredőek, hanem az összes eddigi balesetével és betegségével összefüggésben álló károsodások összessége.
Tehát amennyiben 1 év letelte után megállapítható lesz a végleges egészségkárosodás, úgy az össz-szervezeti károsodáson belül a baleste miatti károsodás alapján állapítható majd meg térítési összeg.
Megértését és együttműködését megköszönve,
Tisztelettel:
éN MEGYEK rehabilitációs szervhez mert a háziorvosom elküldött.Az itt kapott százalékot felülbírálatja az az orvos?8 hasi műtétem volt és ez az egy balesetem.Úgy írja mintha több balesetem lett volna.Nem tartom jogosnak.Kihez fordulhatok?Tisztelettel:Ildikó
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Az életbiztosítások mellé kötött baleseti rokkantság biztosítások szolgáltatása a maradandó, végleges rokkantságra nyújt fedezetet.
A végleges rokkantság megállapítása általában a bekövetkezéstől számított egy év múlva lehetséges (kivéve csonkolásos balesetek).
A biztosítási feltétel tartalmazza, hogy mely sérülések milyen rokkantsági fokot jelentenek.
A rokkantság megállapítását természetesen szakorvos végzi.
A baleseti rokkantság megállapításánál az egy balesetből származó rokkantságot veszi figyelembe a biztosító, így azok
korábbi sérülésekkel nem vonhatók össze.
(a hasi műtétek egyébként nem valószínű, hogy ennek a balesetnek a következményei, így azok jelen kártérítésnél nem vehetők figyelembe).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 201 - 201 / 201Tisztelt Kérdező!
Az életbiztosítások visszavásárlásakor az utolsó 3 évben igénybe vett adókedvezményt kellett visszafizetni egyszeri 20 %-s kamattal. Az Ön esetében így már nincs visszafizetési kötelezettség.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

