2014 november 15.

Kategória: 

  • Életbiztosítás

Kérdés: 

Tisztelt szakértő úr. 1995 szeptemberében kötöttem egy ALLIANS HUNGÁRIÁS LÉPÉSELŐNY BIZTOSÍTÁST. Már egy idelye bosszant hogy a biztosítási összeg nem úgy nő ahogy a szerződéskötésnél igérték. Még egy év van a 20 éves lejáratig. Megkerestek a biztosítótól hogy lejárat előtt vásároljam vissza lejárat előtt. Nem tettem ezt és már végigfizetem, de átolvastam újra a szerződésemet + lekértem a 19év-nyi hozamok alakulását. Az én szerződésemben benne van az ÉVI 5,5% garantált hozam + az e feletti hozam 85%-át a biztosítási összeget emeli. 2002-ig 5,5% felett volt a hozam, de azóta 0,5% és 1,6% között írtak jóvá. Kérdésem: HOVA LETT A GARANTÁLT ÉVI 5,5% HOZAM??? CSAK AZ EDDIG BEFIZETETT PÉNZT KAPOM VISSZA SZINTE KAMAT NÉLKŰL??? KISZÁMOLTAM ÉS kb 450000Ft többnek kellene lenni a biztosításí összegnek, ezáltal lejárati kifizetés is kb 200000Ft kevesebb. Úgy érzem be vagyok csapva. Hova forduhatok jogorvoslatért.

Válasz: 

Tisztelt Kérdező!

A garantált hozam (5,5%) a biztosítás díjába van belekalkulálva, azaz annyival kevesebbet kell eleve befizetnie a biztosításra.
Mivel életbiztosításról van szó, egy haláleseti kockázata is van a szerződésnek, aminek szintén díja van, ennek fedezetére is
elvon a befizetésekből a biztosító (egy tartam alatti tragédia esetén a biztosító haláleseti szolgáltatást nyújt).
Ennek a kockázatnak a díja az életkorral együtt emelkedik.

Ezekből adódik, hogy a befizetésekhez viszonyítva a hozam, az Ön által leírt formában nem számolható.

Amennyiben egyébként a biztosító elszámolásával nem ért egyet, panaszával fordulhat a biztosítóhoz, illetve a fogyasztóvédelemhez, vagy az MNB-hez.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

A biztosítási szakértő válaszol

Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.

Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.

Kérdezze biztosítás szakértőnket itt >>

mutatva 201 - 202 / 202
ILDIKÓ
2014 január 03.
Kategória:
Életbiztosítás
Kérdés:
TISZTELT BIZTOSITÓ!BALESETEM VOLT 07.01-ÉN.KIESTEM A KÁDBÓL ÉS A GERINCEM MŰTŐTTÉK.ALIG BIROK MENNI,ILLETVE BOTTAL MEGYEK.VOLTAM FÜGGETLEN ORVOSSZAKÉRTŐNÉL AKI AZ ÖSSZKÁROSODÁSOMRA 20% ADOTT DE NEM MARADANDÓ KÁROSODÁS HOGY EZ VÁLTOZHAT.IDE IROM HOGY MIT IRT: Ezúton tájékoztatom, beékezett a részünkre független orvosszakértői vélemény. Orvosszakértőnk ismét megvizsgálta az ügyét a maradandó egészségkárosodással kapcsolatban. Az új dokumentumok alapján a Doktor úr arról tájékoztatott bennünket, hogy az iratokban közölt adatok alapján a baleset óta eltelt rövid idő miatt egészségkárosodás tekintetében a maradandóságról nyilatkozni nem lehet. Az állapotában még jelentős változások következhetnek be, ezért kérjük, hogy a mostani vizsgálattól számított 1 év letelte után legyen szíves újabb vizsgálatoknak alávetni magát-e tekintetben, mivel térítési összeg csak végleges egészségkárosodásra állapítható meg. Továbbá tájékoztatom, hogy a szakvélemény végén szereplő 20%-os nem végleges egészségkárosodás össz-szervezeti, ami azt jelenti, hogy nem csak ebből a balesetéből eredőek, hanem az összes eddigi balesetével és betegségével összefüggésben álló károsodások összessége. Tehát amennyiben 1 év letelte után megállapítható lesz a végleges egészségkárosodás, úgy az össz-szervezeti károsodáson belül a baleste miatti károsodás alapján állapítható majd meg térítési összeg. Megértését és együttműködését megköszönve, Tisztelettel: éN MEGYEK rehabilitációs szervhez mert a háziorvosom elküldött.Az itt kapott százalékot felülbírálatja az az orvos?8 hasi műtétem volt és ez az egy balesetem.Úgy írja mintha több balesetem lett volna.Nem tartom jogosnak.Kihez fordulhatok?Tisztelettel:Ildikó
Válasz:

Tisztelt Kérdező!


Az életbiztosítások mellé kötött baleseti rokkantság biztosítások szolgáltatása a maradandó, végleges rokkantságra nyújt fedezetet.
A végleges rokkantság megállapítása általában a bekövetkezéstől számított egy év múlva lehetséges (kivéve csonkolásos balesetek).
A biztosítási feltétel tartalmazza, hogy mely sérülések milyen rokkantsági fokot jelentenek.
A rokkantság megállapítását természetesen szakorvos végzi.
A baleseti rokkantság megállapításánál az egy balesetből származó rokkantságot veszi figyelembe a biztosító, így azok
korábbi sérülésekkel nem vonhatók össze.
(a hasi műtétek egyébként nem valószínű, hogy ennek a balesetnek a következményei, így azok jelen kártérítésnél nem vehetők figyelembe).

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Kolláth Viktória
2014 január 01.
Kategória:
Életbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Címzett! Kérdésem az lenne, hogy: az OTp Gránit életbiztosításom,melyet 2009. 04. 16-án kötöttem, 2012. 06. 16-i hatállyal díjmentes leszállításra került, amíg a törvény lehetőséget adott rá, igénybevettem az adókedvezményt. Amennyiben 2014-ben kérem a visszavásárlást, abban az esetben kell-e adót fizetnem, és ha igen milyen mértékűt. Mekkora %, illetve melyik évekre. Köszönöm.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!


Az életbiztosítások visszavásárlásakor az utolsó 3 évben igénybe vett adókedvezményt kellett visszafizetni egyszeri 20 %-s kamattal. Az Ön esetében így már nincs visszafizetési kötelezettség.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Oldalak